★ 4. FEJEZET - Elfelejtetted... ★

  Amikor Demivel elértünk a házunkhoz elköszöntünk,és bementem.Az első dolgom az volt,hogy elmeséljem anyunak a történteket. Berepültem a nappaliba.Már látta rajtam,hogy nem olyan vagyok,mint amikor elmentem,hanem sokkal vidámabb.Szerintem az ő fején is átfutott,hogy kábítószert fogyasztottam,de tévedett,mert annak semmi köze nem volt hozzá,hogy majd' kicsattanok örömömben. Szépen kifejtettem minden egyes pillanatot,és illusztráltam mozdulatokkal a jelenetünket.Örült nekem,vagyis úgy látszott,hogy nem zavarja,hogy szerelmes vagyok.És ekkor (mint lehetett rá számítani) elmesélte az ő első szerelmével a történeteit.Körülbelül másfél órán keresztül hallgathattam,ahogy nosztalgiázik.Ami érdekelt is volna,de tőlem kérdezgette,hogy "Hol is voltunk akkor,amikor először csókolóztunk?" meg "Volt egy csaj,aki mindig bekavart...Mi is volt a neve?". Hát ezt gyorsan meguntam,mert én még tervben sem voltam amikor ő ezt megélte..Szóval mondtam,hogy gondolkozzon egy kicsit rajta, én meg felmentem a szobámba. Letettem a polcra a poharat,amin a számsor volt. Elővettem a telefonom,mert el akartam menteni,mivel nem volt rá ott alkalmam a cukrászdában.Tehát feloldottam a kijelzőm zárát és elkezdtem beírni a számát.De egyszer csak megakadtam.Elfelejtett valamit.A nevét nem mondta.Kínos pillanat,a számát már tudod,de a nevét még nem. Hát mit tudok csinálni ilyenkor? Nem,nem akarom felhívni,mert az így nézne ki hogy "Szia! A lány vagyok,akinek egy poháron adtad meg a számod.Nagyon cuki voltál tényleg,de elfelejtetted a nevedet megmondani" . Ez azért elég vicces. Megpróbálom kitalálni a nevét. És ha majd találkozunk akkor meg odaköszönök hogy "Hát heló Josh,hogy vagy?". Na jó, ezt én sem gondoltam komolyan.
  Inkább megbeszélek egy találkozást,ha lehet minél előbb. Mondjuk még ma. Fel is hívom...Tárcsáztam és ki is csöngött,de nem vette fel. Biztos nem hallotta. Viszont nekem el kellett valahogy mentenem a számát.Hát,egy egyerű megoldást választok,úgy írom be,hogy " My Love " . Igen,tudom hogy nem ismerem még körülbelül semennyire,de akkor is.Jobban szeretem mint az anyukája.Oh,ez érdekes hasonlat lett,de igaz...Háromnegyed óra múlva újra megpróbáltam felhívni és szintén kicsöngött csak most fel is vette. Bele szólt a telefonba és akaratom ellenére és elkezdtem mosolyogni.
-Szia,mizujs?
-Szia! Tudunk találkozni még ma?
-Nem gondoltam hogy ilyen hamar felhívsz,de nagyon örülök neked.Hány órakor?
-Fél hat neked jó?
-Ha programom is lenne lemondanám miattad.-elpirultam.Ez annyira aranyos volt.
-Jaaj zavarba jövök.Akkor találkozzunk fél hatkor a cukrászda előtt.
-Oké.Majd beszélünk.Szia!
-Szia!-és lenyomtam.Megvolt az első telefonbeszélgetésem vele. Ez miatt annyira nem csappant meg az egyenlegem,de valószínű hogy majd lesz rá példa.Vagyis remélem.
  Gyorsan kezdtem kiválogatni a ruháimat,bár még volt két órám nem érdekelt,mert muszáj lesz jól kinéznem. Ne kérdezzétek hogy miért.Lány logika level Selena.Szóval egy fehér pólót vettem fel meg egy farmer nadrágot.Legszívesebben estélyi ruhába mentem volna,de szerintem csak elijeszteném vele.Mondjuk ha ő öltönyben jönne akkor passzolnánk is egymáshoz.De mennyi az esély erre? Semennyi. Miután ezt mind átgondoltam el is telt fél óra. Lementem anyuhoz és sertepertéltem egy kicsit körülötte. Kérdezte hova megyünk,én meg mondtam hogy csak sétálgatni fogunk vagy leülünk egy padra..Vagyis én így gondoltam.Aztán feltettem egy kicsi sminket (nem parti smink,csak egy kis szempillaspirál meg szájfény,meg tus) és már el is indultam,mert 10 perc alatt érek oda körülbelül,és negyed órám volt hátra..Szóval ideje volt mennem. Felkaptam a táskámat,beletettem a telefonom és már gyalogoltam is a találkozó helyünkhöz. Amikor odaértem még nem volt ott,én is kicsit előbb jöttem..Remélem nem fog sokat késni. Leültem egy kültéri asztalhoz,és már jött is a pincér. Megkérdezte hogy kérek-e valamit,mondtam hogy két baracklevet (hogy a hangulat meglegyen). És elkezdtem agyalni..Ha ő a poháron a számát adta meg,akkor én a nevemet fogom.Fura kapcsolat elé nézünk,csak nehogy így kérje meg a kezemet is.
  Meghozták a rendelésem,és mint ahogy terveztem,aláírtam az italát.Már csak az ő neve kell.Hamarosan meg is érkezett a megbeszélt helyre,és több soron elnézést kért a késése miatt (bár csak 5 percet késett) és lehuppant mellém. Elkezdett dobogni a szívem,és melegem lett. Mostanában gyakran van velem ez,szinte már megszokom. És megkezdtük a beszélgetést.
-Mizujs?
-Hát.A haverom szakított a barátnőjével, és most próbálja helyrehozni amit elrontott.
-Mit rontott el?
-Igazából ő semmit. De lány elmélet, mindig a fiú a hibás.
-Áá, ez tipikus. És a csaj?
-Uh. Úgy volt,hogy lopott a McDonald's kasszájából amikor ott dolgozott, és amikor feljelentette a főnök akkor a haverom mondta hogy nem fogja védeni, hanem ellene lesz.
-Hogy-hogy?
-Mert már mondta,hogy ha még egyszer meglop valami boltot akkor nem fog mellette állni.
-Jaj, hogy többször is csinált ilyet?-pislogtam értetlenül. Erre azért nem számítottam,azt hittem megcsalás lesz vagy hasonló,de ez így teljesen jogos.
-Több munkahelyről is kirúgták ez miatt.-mondta úgy,mintha természetes lenne.
-Durva-csak ennyit tudtam mondani.És ekkor megcsörrent a telefonom.-Bocsi,ezt fel kell vennem,anyu hív.
-Jaj,csak nyugodtan.-mosolygott rám. Felvettem a telefont,és beleszól anyu, hogy "Megvan ki volt az a csaj aki mindig kavart amikor az első barátommal voltam,még 16 évesen". Jól van anyu,köszi.Erre csak annyit mondtam,hogy rossz az időzítés,és letettem a telefont.-Hol tartottunk?
-Nem tudom.Váltsunk témát.-közölte huncut,bár elképesztően aranyos mosollyal.-Elkérhetem a poharad?
-Hát persze!-és felé toltam a baracklevet. Sejtettem mit szeretne.Ráírta a nevét a poharamra,és egy fogvillantással kísérve visszacsúsztatta nekem át az asztalon. Louis. Így hívják. Végre megtudtam. Régóta imádom azt a nevet,de most még jobban megszerettem. Visszamosolyogtam neki zavartan,és hagosan kimondtam hogy "Louis". Erre ő "Selena". Ezt megbeszéltük. Oldottam a csendet,és megszólaltam:
-Azt hittem Joshnak hívnak.
-Miért pont Josh?-nevetett hangosan fel.
-Hát.Olyan Josh-os fejed van.
-Köszi-nevetett még mindig.
-Rólad meg a Liza név jut eszembe.
-Liza?-néztem furán.
-Aha.-kacagott folyamatosan.
-Hogy gondoltad hogy Liza a nevem?-értetlenkedtem még mindig.
-És akkor nekem hogy jött a Josh?
-Spontán.
-Hát jó-fogta már a fejét a vihogástól. Igazából nem is vicces így utólag,de akkor nem bírtam ki nevetés nélkül.
-Tetszik a humorod-váltottam kicsit "flörtbe".
-Tetszik hogy zavarban vagy.-TETSZIK HOGY ZAVARBAN VAGYOK. Ezt mondta.Wow.
-Ennyire látszik?-kezdtem már kínomban kuncogni.
-Én látom. És ennek örülök.-gondolom felfogta hogy oda vagyok érte (?) vagy nem tudom..
-A baracklé lesz az italunk,Josh.
-A baracklé az finom,Liza.
-Oké,Josh. Imádok veled beszélgetni. Bár nem volt rá olyan sokszor még példa,de megismételném.
-Megfogjuk. Ígérem.-a pillanat,amikor meghalok.Ez hihetetlen.Soha nem éltem át viszonzott szerelmet.De itt az idő. Életem legjobb óráit töltöttem vele,és ő mondta,hogy lesz folytatás. Úgy legyen!

★ 3.FEJEZET - Rózsaszín világ ★

 Több,mint három hónap telt el a baleset óta.Minden majdnem a régi lett.Megint eljártam Demivel sétálni,fagyizni és sütizni is. A suliban már nem vesznek olyan "lazán" engem,és a diákok sem figyelnek kellemetlenül sokat rám.Ugyan az minden,mint fél éve volt.Részben jó,részben nem.Azért nem,mert 6 hónapja teljes volt még a család.Most már nem lesz az soha. De muszáj volt megszokni. Demivel ugyan olyan jóban vagyunk,talán még erősödött is a kapcsolatunk.
   Valamelyik nap elmentem vele cukrászdába,mert elég sokat járunk oda,már szinte a törzshelyünkké vált.Gyalog szoktunk menni,mert nincs olyan messze,és az úton így tudunk sokat beszélni. A cukrászda helyisége nem túl nagy,de nem is valami apró kis szoba.Olyan 8-10 asztal található benne,a legtöbbhez 4 szék társul,de vannak kettes asztalok is. Amikor belépünk,az ajtóval szemben rögtön a sütis,és mellette pedig a fagyis pult áll.Minket most a sütemények csábítottak magukhoz,így már reflexből oda indultunk.Ismerjük a járást.Miközben nézegettük a választékot,egy Adonisz lépett ki hozzánk,hogy segítsen választani.Még nem láttam itt,jó régen voltunk (kb. 2 hete) ,és ez idő alatt,gondolom felvették eladónak.Amikor odalépett,hát azt hittem ott jön rám a szívroham. Az idő megállt,a fény mennyiség lecsökkent,az emberek eltűntek,mosolyogva néztünk egymás szemébe,odajött hozzám,megfogta a kezem és....Felébredtem.Demi kezét fogtam,és a fiúra úgy néztem,mintha még soha nem láttam volna embert. Kínos pillanat volt,szerintem ő is zavarban lehetett,hogy egy 15 éves lány megbámulja. De nem bírtam uralkodni magamon.És akkor puff.Rám mosolygott. A fehér fogairól visszaverődött fény úgy hatolt a lelkembe,mint a hullócsillag a légkörbe. És végem volt. Szerintem beleszerettem. Mire ezt végiggondoltam, azt hittem el telt vagy 10 perc.Tévedtem,mert csak másfél percig álltam ott a fiúval szemben úgy,hogy a pult elválasztott minket. Demi a jobb oldalamon a sütiket stírölte.Én meg az eladót.Haha. Nem nézett ki túl idősnek,max 18 lehetett.De ideje volt valamit választani,mert szerintem neki is volt dolga.Bár legszívesebben életem végéig ott álltam volna,és bámultam volna (ami valljuk be elég furcsa lenne,mondjuk záróra után,mert nem lenne kit bámulni,de mindegy). Kiválasztottam a kedvenc sütim (dobostorta),Demi franciakrémest kért,fizettünk,és leültünk egy négyes asztalhoz.Kaptam az alkalmon,elkezdtem vele beszélgetni az előző 5 percről.
-Láttad milyen cuki az az eladó fiú?
-Láttam,de szerintem nem olyan helyes.
-Aww pedig szerintem beleestem.
-Észrevettem,hogy ott álmodoztál.De mintha ő is ide-ide pillantana rád.
-Komolyan? Lehet hogy én is tetszek neki?
-Nem kizárt.
-Olyan aranyos! Láttad a mosolyát? Rám mosolygott!
-Figyelj.Én a sütiket néztem,nem a fiút.De örülnék,ha összejönnétek.Szerintem összeilletek.
-Úgy gondolod?
-Igen.-megdörzsölte a szemét- Hú basszus elkentem! Mindjárt jövök,elmegyek a mosdóba helyretenni a fejemet.
-Oké.-felállt és elindult.Ott ültem egyedül az asztalnál.Körülbelül egy perc múlva lehuppan a velem szembe lévő székre valaki. Először megijedtem,mert bele voltam merülve a gondolataimba.Amikor felnéztem,ismét szívritmuszavarom lett.Ő volt az. A fiú a pult mögül leült hozzám.Nem tudtam mit reagálni rá.Nem mertem megszólalni sem.Így ő könnyített kicsit a helyzeten.
-Szia.Látom,hogy nem kértetek italt.Nehogy kiszáradj,meghívlak egyre.Már,ha elfogadod.-és jött a rossz fiús álcába bújt jófiús mosoly.
-Ha meghívsz,akkor kár lenne kihagynom.-és már fel is pattant,és pár másodperc múlva visszajött 2 pohár baracklével. Imádom a baracklevet.Honnan tudta?
-Na,itt is vagyok.Remélem szereted.
-Imádom.Ez a kedvencem,tök véletlen.
-Akkor jó.
-És..Mióta dolgozol itt?
-Hát,a héten kezdtem, azt hiszem kedden.Te itt a városban laksz?
-Aha,nem messze.És te?
-Nem régen költöztem ide.Már nagyjából ismerem a terepet,de még szoknom kell.-és ekkor megpillantottam egy számsort a poharamon.MEGADTA A SZÁMÁT!
-Ez a te számod?-kérdeztem,majd kicsattanva az örömtől.
-Igen,gondoltam jobban is megismerkedhetnénk majd.
-Van nálad filc?Várj,nem érdekes,van a táskámban.-elvettem én is a poharát,és ráírtam a számomat.
-Itt az enyém is,ha gondolod.
-Köszönöm!Majd valamikor felhívlak,ha nem lenne baj..
-Jaj,ne viccelj! Örülnék neki.-és elkezdett mosolyogni.
-Ahh,vissza kell mennem dolgozni,sajnálom.Gyere többször is ide a cukrászdába,majd meghívlak egy fagyira.
-Mindenképpen jövök.-és olyan vidám hangulatom lett,hogy mire Demi visszajött,úgy nézhettem ki,mint aki valami jó cuccot szívott.De megnyugtattam,nem tettem semmi ilyet.És elmeséltem neki mindent.Szóról szóra.Mutattam a poharamat,és rajta a számot.
-És megadta a számát is?! Tuti bejössz neki! Mondtam!
-Annyira édes volt,látszott,hogy zavarban van,de próbálta oldani a hangulatot és ajj.Remélem többek leszünk mint barátok.
  Mivel a süti elfogyott és már fél órája ott vagyunk,így visszavitte Demi a tányérokat,és elindultunk.A fiú gyorsan kijött (a raktárból vagy miből) és integetett nekem.És én is neki.Én voltam akkor a legboldogabb ember a világon.Leírhatatlan volt amit éreztem.A felhők fölött 3 méterrel voltam.Miattam sietett ki,hogy lásson,és elköszönjön.Elájulok tőle.Már most imádom,pedig még nem is ismerem.Ha hazamegyek,anyuékat is beavatom,nehogy azt higgyék,hogy magamtól

hülyültem meg,hanem hogy miatta.Nem is,hogy meghülyültem,inkább optimistán látom a világot. És most beléptem egy nagy rózsaszín országba,ahol a szerelmes dalok legfontosabbak meg a csoki.

★ 2.FEJEZET - A gyász feldolgozása ★

 "Élj a pillanatnak,mert minden más bizonytalan"

   Már 2 hónapja,hogy a testvérem nincs velünk.Rettenetesen hiányzik,és eszméletlen nehéz volt feldolgozni a történteket.Gondolom már mindenki élt át gyászt.Sajnos nálam egy fontos emberrel történt a baleset.Aki szinte a legközelebb állt hozzám.
  A tragédia utáni első 3 hét volt a legnehezebb.Annyira elment a kedvem mindentől,hogy enni sem tudtam.Csak ültem vagy feküdtem,és gondolkoztam.Sok dolog átfutott az agyamon.Ilyenkor igazán kellemetlen érzések is kavarogtak bennem.Például hogy én nem nagyon fogok diszkóba járni.Vagy,hogy hogyan élném át ha mondjuk anyukámat veszteném el?De próbáltam nem rontani,hanem javítani a kedvemen.Mint sok ember,igen a csokit választottam.És igen,Oreosat.És igen,nagyon finom volt.Mind a 6 tábla amit 21 nap alatt fogyasztottam el.És igen,híztam.De amióta járok futni,hogy kiszellőztessem a fejemet,visszavettem az átlag súlyomat is.A futás sokat segített nekem.Mindig estefelé mentem el,és egy órán keresztül rohantam.Vagyis inkább kocogtam.Olyan szinten felszabadított,hogy már nem szomorúan,hanem boldogan gondoltam vissza a nővéremre.A közös emlékekre.
  Már anyuék is jobban vannak,bár őnekik sokkal nehezebb volt ezt átélni.De így 2 hónap után már oda tudtunk figyelni dolgokra,és valamilyen szinten visszazökkentünk a normális kerékvágásba.Bár még mindig nehéz volt esténként lefeküdni,de már valamennyivel mégis könnyebb.
  Demi gyakran hívott,és órákat Skypeoltunk,telefonáltunk és cheteltünk.Át is jött néha,és hozott csokit.Mindenkinek kívánok ilyen barátokat.Imádom őt,remélem sokáig barátok maradunk.Rengeteg közös élményünk van.Mindig meg tud nevettetni.A legrosszabb napból is képes a végére kihozni legalább egy boldog élményt.Kicsi korunk óta legjobb barátok vagyunk.Remélem sokáig azok leszünk.Mondjuk örökre..És nem választ el minket a felnőtté válásunk. A gyászt is segített megemészteni. Mesélt,hogy ő hogy élte át a papája halálát,és áttért a szülei válására is. Nem egyszerű élet,az biztos. De "Élj a pillanatnak,mert ,inden más bizonytalan" elven vagyok,nagyon elgondolkodtató ez az idézet. Nem vagyok túl érzelgős ember,de mostanában sokkal nehezebben élem át a veszekedéseket és a szomorú filmeket. Az oka nyilvánvaló. Anyu pszichológushoz akart járatni,de mondtam,hogy majd szólok neki,ha már nem bírom tovább. Szerintem nem lesz ilyen,de meghagyom ebben a hitben.
  A suliban nagyon kedvesek a tanárok,nem szidnak le a rossz jegyek miatt (nem sok van,de azért mostanában be-be ugrik pár,mert bármennyire igyekezek,nem megy a tanulás ) , és az osztálytársaim is próbálnak rendesen viselkedni velem,legalább így az idei tanévben. Ez mind jól esik,majd mindenkinek valahogy megpróbálom meghálálni. Valakitől még rajzot is kaptam,meg csokit meg kérdezgetik,hogy tudnak-e bármiben segíteni. Kicsit fura ez,mert soha nem figyeltek rám,és egy hét alatt több ismerősöm lett facebookon is,mint volt.Szinte az egész suli velem foglalkozott,ami azért is meglepő,mert nem nagyon szeretem a feltűnés és ezt sem nagyon bírtam.Mindenki ha meglátott mosolyogva integetett.Ilyenkor kicsit zavarban vagyok,de majd megszokom,úgyis lemegy ez hamar. Szóval nagyon kedves emberekkel vagyok körbevéve az új sulimban,mert most a kilencedik osztály nagy változásokat hozott nekem,és kevés diákot ismerek még itt.Demivel közösen jöttünk ebbe a suliba, és nagyon jó döntés volt,így könnyebb volt a beilleszkedés.

★ 1. FEJEZET - A baleset napja... ★

  Soha nem felejtem el ezt a napot.Szomorúan fogok visszaemlékezni rá életem végéig.Teljesen úgy indult mind ez,mint bármelyik reggel.Felkelt a nap,bár meleg annyira nem volt,mert tél van.Igazából egyáltalán nem volt meleg,ha jobban bele gondolok.Várjunk,lehet,hogy már elfelejtettem?Mindegy,a lényeg bennem marad,ami a nap végén történt.De nem csapunk a lovak közé,szépen sorban mesélem.

 Tehát reggel volt.Anyuék nem nagyon szeretik,ha későig alszok hétvégén.Így mindig felráznak,és egyre izgalmasabb módszereket alkalmaznak ehhez.Nem a klasszikus "meglökdösöm azt felkel" technikával élnek.Szerintem erre külön rákeresnek.Legutóbb az volt,hogy bejött apu,és elkezdte szárítani a haját.A szobámban.Oda állt az ágyam mellé,és kihúzta az éjjeli szekrényemen lévő lámpát,bedugta a konnektorba és felkapcsolta a maxra.Felkeltem rá természetesen, és azt sem tudtam hol vagyok.Nyilván az álmom legjobb részében zavartak meg.Mindenkinél ez van,vagy csak nálam?
 Amikor látta,hogy már nem alszok kikapcsolta,és beletúrt a vizes hajába.Mint valami celeb.Jujj ez a pillanat persze megmarad bennem.
-Felébredtél?-láttam az arcán,hogy neki bejött ez a keltési eljárás.
-Hát,mint látod..-feleltem nem túl boldogan.Nekem annyira nem tetszett ez a dolog.
-Nagyon helyes.Azért álltam itt,mert pont szólni akartam,hogy ideje lenne kijönnöd.De te biztos megérezted,hogy ezt akartam,és megelőztél vele.
-Akkor véletlenül sincs köze egymáshoz az ittlétednek a nedves hajaddal,meg a hajszárítónak?
-Nincs.-és ekkor nem bírta tovább,elkezdett nevetni.
-Izgalmas beszélgetés volt,de inkább menj le,igyál egy kávét.De előtte fejezd be a hajszárításodat a fürdőben.Anyu biztos ki lenne rád akadva,ha így kimennél az utcára,vagy valami.Na szia!-csak nézett rám,és elismerően bólintott.
-Igazán érett gondolkodásod lett.Mikor lettél ilyen nagy kislány? Büszke vagyok rád!
-Jó,köszi.Heló!-és kitessékeltem az ajtón.Felöltöztem,és igyekeztem a fürdőbe a fejemet is helyretenni.És ki volt bent?Hát,nem anyu.Kopogni akartam,de inkább hagytam,hogy nyugodtan tudja elvégezni a tanácsomra elkövetett hajszárítást.Egyszerűbb volt visszamenni a szobámba.Ott előkaptam a fésűmet,meg egy hajgumit,és pár hajcsatot. Sminkelni nem nagyon szoktam,főleg nem itthon.Miután emberi alakot öltöttem,lementem a konyhába.Anyu éppen mosogatott.
-Jó reggelt!
-Szia! Ha kérsz teát,ott van az asztalon.
-Oké.Mit reggelizhetek?
-Hát.Én sem látok be a hűtőbe,ha csukva van az ajtó.Nyisd ki,és meglátod mik közül válogathatsz.-kivettem a margarint,a párizsit meg a sajtot.Megcsináltam magamnak a szendvicskémet és gyorsan be is faltam.
  A délutánom nem volt túl izgalmas.Az egész ilyen tipikus "szombati semmittevés" nevet érdemelné.Sehogy sem tudtam feltalálni magam.Nem kötött le se a gép,se a telefon,se a könyvek,se a tévé.Abszolút semmi nem érdekelt akkor.Unatkozásaim közben elkezdtem egy szivacslabdát dobálni a falhoz.Nagyon élveztem a kis sárga gömb dobálását.Izgalmas volt,mert mindig vissza pattant pont hozzám.Mintha egy képzeletbeli barátom lenne.Öö...ezt nem hangoztatom.Erre benyit a szobába a nővérem.
-Nem hagynád abba?Éppen tanulok,mert hétfőn tézét írok matekból!
-De hát unatkozok!
-Kösd le magad valami mással!
-Éppen ez a baj.Nincs kedvem semmihez
-Ehhez se legyen-és becsapta maga mögött az ajtót.Hát jó.Értem én.Csak mit fogok csinálni?És eszembe jutott,hogy szeretnék nézni videókat,mert már régóta tervezem,de soha nem jutottam el odáig.Hát,most itt az alkalom,felkerekedtem (ami annyit jelent,hogy felnyitottam a laptop tetejét,és megnyomtam bekapcsoló gombot) ,és már írtam is be,amikre kíváncsi voltam.Inkább hajcsinálós videókra kerestem rá.A masnis hajat soha nem tudtam megcsinálni,mert szétjött.Hát,most hogy még több ilyen videót láttam,elméletben már igazán profin készítettem el.Aztán magabiztosan nekiálltam,hogy kipróbáljam élőben is.Hát,az eredmény nem olyan lett mint vártam.Sőt,igazából említésre sem méltó.Jól kiröhögtem magam és továbbléptem a történeten.Azt mondják,hogy ne éljünk a múltban,így nem rágódok ezen.Ja,nem vicces.Elhittem.
 Miután befejeztem a fodrászos "játékomat" arra lettem figyelmes,hogy erős parfüm illat szivárog a szobámba.Már nagyon jól ismertem ezt.Csak akkor használja ha megy valahova.
-Natalie!
-Igen?
-Hova mész?
-A barátommal megyek diszkóba.
-Most?
-Igen.De előtte Mekizünk egyet.
-Oké.Akkor most már dobálhatom a labdát a falhoz.Perfie.
-Jajj,mint egy öt éves.
-Tizenöt.
-Papíron.
-Élőben.
-Szerinted.
-Igen.-és ezzel le is zártam a vitát.Tökre szeretek egyszavas vitát játszani a nővéremmel.Csak ő már tapasztalt,és tizedmásodperc alatt képes végiggondolni,hogy mire mit válaszolnék.Így mindig ő nyeri.Szomorú dolog ez.
  Csöngettek.A tesóm barátja volt az ajtó túloldalán.Be sem hívtuk,mert Nat máris ment vele.
-Majd jövök!
-Oké,de semmi alkohol,drog,cigi.Vigyázzatok magatokra!
-Tudom anyu,voltam már máskor is buliban.
-Oké.Akkor,jó szórakozást!
-Köszönjük.Sziasztook!-és elmentek.Engem még nem engednek el ilyen helyekre,de mondjuk ez érthető is,csak néha kissé féltékeny vagyok a jól szórakozókra.Mert ameddig én magányosan verem a fenekemet a földhöz unalmamban,ők boldogan táncolnak a barátaikkal (meg egy csomó idegennel ,levegőmentes helyen, hangos zenében)..De a hangulat a plafonon.Mint nálam a szobámban,amikor a kedvenc dalomat játsszák a rádióban.Olyankor azt érzem,hogy koncerten vagyok,és őrült tombolásba kezdek.Azt mondják furcsa gyerek vagyok.Nem is értem..
  Éjszaka nem voltam fent sokáig,mert minek is unatkozzak éjfélig?Úgy döntöttem,hogy alszok.Igazán reméltem,hogy ott folytatom az álmomat,ahol éppen apu miatt nem lett happy endje a storynak,mert a legjobb résznél félbeszakadt.

  Éjjel kettő van.Vagy az hajnalnak számít már? Mindegy,nem lényeg.Csörgött apu telefonja,és felkeltem rá.Mivel nincs külön csengőhangja,hanem az alap,így ez az éles hang lehet hogy a szomszédokat is felrázta.Hallottam,hogy apu felveszi,meg hogy beszél bele,de azt nem,hogy mit mond.Kis idővel később elkezdett mászkálni.Nem aludtam vissza,mert ki hívogatja ilyenkor az embert?És megölt a kíváncsiság,hogy megtudjam.És puff.Rossz hasonlat.Benyitott apu a szobámba.Idegesnek látszott.
-Selena!Hallod?! Kell fel!
-Ébren vagyok!Miért vagy ilyen feszült?Mi történt?-egy könny gördült le szeméből,és végig folyt az arcán.Na,ha már apu is sír,akkor nem lehet valami vidám dolog.
-A...a nővéred.Balesetet szenvedett..És életveszélyes állapotban kórházba vitték.
-HOGY MI?-nem akartam elhinni.Lehetetlen.Pont ő? MIÉRT?
-Beléjük ment egy másik autó..
-Menjünk azonnal a kórházba!
-Indulunk.-öltözni kezdtünk.Felkaptunk egy nadrágot,meg a vastag kabátot és mentünk is.Apu vezetett,mert anyu teljesen le volt sokkolva a hallottak miatt.Nekem meg egyre csak kattogott az agyam ezen.Hogy történt? Ki miatt? Miért?A sofőr mintha nem ismerné a táblákat,enyhén túl hajtott a megengedett sebességgel,de 2x olyan figyelmesen vezette a járművet.10 perc alatt oda is értünk.Amikor beléptünk,megcsapott minket a rendelő illata.Láttuk,ahogy egy orvos sétált a folyosón.Aztán megláttunk Nat barátját is.Éppen fel-alá mászkált idegességében.Neki annyira nem látszódott,hogy megsérült volna.Pár lila folt,meg véraláfutás,de komolyabb baja nem lett neki.Azt mondta,hogy nem engednek most be minket a tesómhoz,mert a doki most vizsgálja,majd negyed óra múlva.15 perc éppen elég,hogy kifaggassuk mi történt,és hogy pontosan elmesélje a dolgokat.Leültünk mind a 4-en a székekre.Én nem bírtam sokáig csöndbe maradni,meg kellett tudnom,hogy ittak-e.
-És hogy is volt mind ez? Ittatok? Vagy szívtatok valamit?!-kérdeztem kicsit hangosabban mint kellett volna.
-Nem ittunk.Kólát ittunk,amit a szemünk előtt vettek ki a hűtőből és mi bontottuk fel.Szívni se szívtunk,esküszöm.A baleset meg úgy volt....hogy kibuliztuk magunkat,és elindultunk haza.Normálisan vezettem,ahogy szoktam.Már fél úton jártunk,amikor egy autó át jött a mi sávunkba,és nekünk csattant.Nem tudtam mit csinálni,nem volt időm kezelni a helyzetet.Miután nekünk jött,neki vágódott az autó jobbról a villanyoszlopnak.Ott ült Nat,és nagyon nagy sebeket szerzett.A másik autós,aki a balesetet okozta,hívta a mentőket,és utána távozott a helyszínről. Az arcát nem láttam,meg a rendszámát sem.Ki szálltam a kocsiból,és megnéztem,hogy ki tudom-e szabadítani a barátnőmet.Nem tudtam,de kis idő múlva már ott is voltak a mentők,és ők kiszedték onnan.Eljöttem velük együtt ide,és most semmit nem tudok Natalieról,mert nem szóltak még ki az orvosok.
-Huhh.Remélem jól van.
-Biztosan-simította meg a kezemet anyu biztatóan,de látszott rajta,hogy ideges.Ekkor kilépett az orvos és lehangolt arccal megszólalt.
-Maguk a lány családja?
-Igen.-feleltük teljesen egyszerre.
-Van egy rettenetes hírem.-és ekkor megállt a levegő.-a lányuk akkora sebeket szerzet,hogy lehetetlen lett volna segíteni rajta.
-És most mi van vele?
-A lányuk...elhunyt.
-MICSODA?! -nem hittük el.
-Fel adta a küzdést,mert nem bírta tovább.-mindenki csendben volt,és próbáltuk felfogni a lehetetlent.Nekem sikerült legutoljára,mert már mindenki elkezdett zokogni,nekem csak pár perccel később sikerült.Ott sírtunk az ajtó előtt.Mindenki.
 Nem tudtam elbúcsúzni tőle.És elment.Soha nem beszélhetek vele újra.Nem veszekedünk.Nem kérünk tanácsot egymástól.Már nem lehetett ezeket.Fél órát még bent voltunk,de utána már elküldtek minket haza.Amikor bementem a szobámba csak összerogytam,és sírtam.Nem voltam kíváncsi senkire,és semmire.Én is meghaltam.

★ Prológus ★

Hétköznapi életem volt.15 évig éltem átlagos emberként.De egy telefonhívás mindent megváltoztatott.Nem,nem lett szuper erőm.Hanem teljesen összeomlottam.Miért?Mert a nővérem barátja hívott,hogy autóbalesetet szenvedtek,és súlyos állapotban kórházba vitték Nataliet.Később amikor bementünk,már nem volt életben.Meghalt.A gyász elhatalmasodott bennem.Rosszabb volt,mint ha egy macskával dobnak arcon.Hiányzott.Üres volt a ház nélküle.A szobája,a fürdőszoba,a nappali.Minden.Hárman voltunk a házban 4 helyett.És elment az az ember,akire legjobban számíthattam.Fiú ügyeket beszéltem vele,sulis dolgokat.Tőle kértem tanácsot,érdekelt mit gondolt. Kölcsönösen kértük a másik véleményét.És most,hogy már nincs,nem tudom kérni.Egy űr van belül.A szívemben egy hely keletkezett,ami betöltetlen marad örökre.Mintha én is meghaltam volna.
   3 hónappal a baleset után elmentem Demivel a cukrászdába.Amikor beléptünk,elindultunk a sütis pulthoz. Jött az eladó,hogy segítsen választani.Amikor odalépett,úgy éreztem megáll az idő,és csak mi ketten vagyunk a világon.Csak ő és én.A szívem dobogni kezdett,és izzadtam.És megajándékozott engem egy gyönyörű mosollyal.Hölgyeim és uraim,ő volt Louis Tomlinson.Két hónapja jött a városban,és itt dolgozik,de csak mint eladó.Én miért nem láttam eddig? Mert nem mozdultam ki sehova a baleset óta.De vajon ő is így érez?Minden úgy van,ahogy elmeséli?

★ Szereplők ★

Név: Selena Gomez
Kor: 15
Jellemzők:  Most minden olyan nehéz. Minden összejött.A testvérem halála,és pont ilyenkor jön rám a szerelem? De szeretnék előre menni az időbe,amikor már minden jó lesz. Remélem egyszer olyan is lesz.






 



Név: Louis Tomlinson
Kor: 16
Jellemzők:  Azt hiszem szerelmes vagyok. Soha nem volt velem még ilyen. Remélem azért nem kell orvost hívni.De lehet kiszeret belőlem,ha megtudja rólam azt a bizonyos férrelépést?





 


Név: Demi Lovato
Kor: 15
Jellemzők: A barátnőmnek most nem könnyű.Mindig mellette állok.Bármiben segítek neki,ha tudok.A fiúja is elég kedves,de úgy látom Selena még nincs kész erre a kapcsolatra.Vagyis,nekem ez jön le a viselkedéséből.De én szurkolok nekik.





 


 Név: Zayn Malik
Kor: 17
Jellemzők: a legjobb barátom rátalált élete szerelmére.Igen,Louis mindig szerencsés ember volt.Remélem lassan én is találok valakit magam mellé.

Név: Natalie Gomez
Élt: 1991-2014
Meghalt: 23 évesen.